Híreinkből

Már az új épületben fogadják a a betegeket Pécsett, a Fogászati és Szájsebészeti Klinikán

todayaugusztus 14, 2022 17

Háttér
share close

A 2750 négyzetméter hasznos alapterületű, ötszintes létesítmény az orvoskar épületével szemben, a Tüzér utca 1-es szám alatt épült fel. Dr. Nagy Ákos Károly, a PTE Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának igazgatója az átadást követően úgy nyilatkozott, hogy új kezelőegységeik beszerzése után három ütemben költöznek át új telephelyükre a jelenlegi, Dischka Győző utcai központjukból. Az új berendezéseket korábbra várták, ám a háború, és annak következtében az anyaghiány közbeszólt. Az igazgató szerint azonban ez sem akadályozta meg, hogy augusztus 8-tól a járóbeteg ellátást, szeptembertől pedig a fogorvostan hallgatók oktatását már az új épületben kezdhessék meg. A telefonszámok egyelőre változatlanok maradnak, vagyis a betegek a megszokott elérhetőségeken tudnak időpontot kérni, illetve tájékozódni – írja a pecsiujsag.hu.

Fotó: Pexels

Written by: admin

Rate it

Előző bejegyzés

Híreinkből

Misebor-automatával csalogatják a turistákat az egyik templomba

Frauenkirchen mindössze 30 kilométerre fekszik a hegyeshalmi határátkelőtől, s egyedi módszerrel igyekeznek híveket toborozni a helyi templomba: borautomatát helyeztek el a templom előtt, amely hat Celsius-fokra hűtött minőségi borok választékával várja a szomjukat oltani vágyókat – írja a Travelo. Az automatából négy különböző bor kapható, s mindössze egy euróért lehet megkóstolni a finomságokat. Mind a négy bort a régió helyi bortermelői készítették, mindegyik adalékanyag-mentes, és megfelel az egyházi használatra jóváhagyott […]

todayaugusztus 14, 2022 11


0%