Események

A Sokac bab volt a „díszvendég” a komlói ízek utcája rendezvényen

todayszeptember 8, 2022 11

Háttér
share close

Immáron 14. alkalommal szervezte meg a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület az Ízek utcája elnevezésű gasztronómiai eseményt. „A 2009-től indult versengés hagyományosan három kategóriában zajlott. A sertés, marha, vadételek mellett szárnyas ételekkel és egyéb kategóriában versengtek a csapatok” – tudta meg a komloiujsag.hu Fóris Zoltántól, a KHVE ügyvezető elnökétől, a verseny főszervezőjétől. A kilenc versenyző csapat mellett – a Komlói Horvát Nemzetiségi Önkormányzat kapcsolatait kihasználva – a Mohácsról érkezett Busóföldi babfőzők emelték a színvonalat, akik köcsögben főtt „sokac babbal” lepték meg a mezőnyt és a vendégeket. Pichler József egyetemi docens, Schnitta-díjas éttermi mester, a zsűri elnöke Andrasek István és Szabó Gábor zsűritagok véleményét is megfogalmazta az értékeléskor. A zsűri elnöke dicsérte a csapatokat, véleménye szerint finomak voltak az ételek, összességében emelkedett a verseny színvonala.

Fotó: Facebook

Written by: Lázár Csaba

Rate it

Előző bejegyzés

Híreinkből

Király Csaba Komló újabb díszpolgára

Hetvenegyedik születésnapját ünnepli Komló. Ebből az alkalomból rendezett ünnepi képviselő-testületi ülésen adták át Komló város elismeréseit – írja a komloiujsag.hu. Komló Város Díszpolgára címet adományozott a képviselő-testület Király Csabának, Liszt Ferenc-díjas zongora- és orgonaművésznek, karmesternek, a világ komolyzenei életének területén végzett sokoldalú, kimagasló művészeti tevékenysége elismeréseként. Pályafutása alatt több megyei és országos zeneművészeti intézet vezetője, számos magas rangú díj és kitüntetés birtokosa. A Komlóról elszármazott művész zenei fellépései, kutatásai, publikált […]

todayszeptember 8, 2022 7


0%