karácsony

12 Találatok / Oldal 1 / 2

Háttér

Események

Két év kényszerszünet után újra Mikulásfutás a fővárosban

A Budapest Sportiroda (BSI) két év kényszerszünet után vasárnap ismét megrendezi a Mikulásfutást Budapesten – írja az MTI. A fővárosiak mellett az ország 180 településéről érkeznek alkalmi futó Mikulások a Fővám tér környékére, ahol a résztvevők az öt vagy a 2,6 kilométeres táv közül választhatnak. Ezek mellett a legkisebbeknek és a családoknak lehetőségük lesz a 900 méteres futam teljesítésére is - olvasható a BSI csütörtöki közleményében. A hetedik alkalommal sorra […]

todaydecember 3, 2022 4

Csiky Gergely Színház

Események

Nehéz sorsú családok és gyerekek karácsonyát igyekszik szebbé tenni a Csiky Gergely Színház

Vasárnap tartja meg hagyományos adventi jótékonysági gálaestjét a Csiky Gergely Színház – írja a kaposvarmost.hu. Az adományozóktól ezúttal is tartós élelmiszereket és jó állapotban lévő játékok felajánlását várják. Nem csak a gálára lehet vinni a felajánlásokat, az adományokat egészen december 15-ig gyűjtik a Csiky jegyirodájában. Az összegyűjtött tárgyi adományok egy részét a Duráczky József Iskolának ajándékozza a színház, a másik felét pedig az Ökumenikus Segélyszervezetnek adják át. A teátrum felhívásában […]

todaydecember 3, 2022 9

Események

Idén sem marad el Sásdon az év végi ajándékcsomag osztás

Jusztinger János polgármester Facebook oldalán számolt be róla, hogy december 3-án 200 ajándékcsomaggal érkezik a nagyszakállú fél millió forint értékben a Német és a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal együttműködésben. A rászorulók részére a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal és a Magyar Vöröskereszttel együttműködve december 16-án, 17-én és 18-án osztanak csomagokat. 270 csomag kerül kiosztásra egyenként 10 ezer forint értékben, tehát összesen 2,7 millió forinttal segítik a szociálisan rászorulókat az év végén. Amint az […]

todaydecember 2, 2022 4

Események

Sásdi advent – a mézeskalács fortélyait is elleshetik a kilátogatók

  A baranyai kisváros Közösségi Háza számos programmal készül az adventi ünnepekre – olvasható a bama.hu cikkében. December harmadikán délután a Sásdi Foltvarró Kör által készített karácsonyfa felállítására került sor ünnepélyes keretek között, melyen fellépnek a helyi óvodások, a helyi művészeti iskola diákjai, majd Rosta Géza előadóművész zenés műsorára kerül sor. A nap fénypontja a Mikulás lesz. December 10-én Mikulás bált tartanak, rá egy hétre, a Mézes szombat elnevezésű program […]

todaydecember 1, 2022 15

Események

„Válts egy csokit mosolyra” akció a Sásdi Általános Iskolában

A Sásdi Általános Iskola idén is csatlakozott a „Válts egy csokit mosolyra” elnevezésű akcióhoz, amely azokat a gyerekeket segíti, akik - ha átmenetileg is - szülők, család nélkül maradtak. Ehhez nem kell más, csak egy csoki (kicsi, nagy, kerek, szögletes, töltött, töltetlen, tej vagy ét), amelyet a gyerekek az osztályfőnökeiknek adhatnak le december 7-ig, az ÁGOTA Alapítvány munkatársai pedig eljuttatják az adományokat a rászorulóknak. Köszönjük, ha egy csokoládéval támogatják az […]

todaynovember 30, 2022 3

Híreinkből

Indul az adventi villamos Budapesten, más lesz, mint eddig

Péntektől ismét jár az adventi villamos Budapesten, azonban nem a megszokott fénydíszítéssel, hanem adventi hangulatú belső dekorációval. A girlandokkal, színes gömbökkel, csillagokkal és hópelyhekkel díszített UV nosztalgiavillamos karácsonyig közlekedik Budapest több pontján – írta a metropol.hu. Jelezték: idén egy QR-kód is a villamosok belső díszítésének része. A telefon kameráját erre irányítva az Oltalom Egyesület Dankó utcai hajléktalanóvodájának oldala nyílik meg a készüléken, ahol több támogatási mód közül választhatnak az adományozók. […]

todaynovember 28, 2022 14

Események

Év Szaloncukra 2022: forralt boros szaloncukor lett a győztes

Civil kezdeményezésként idén is megrendezték Az Év Szaloncukra versenyt. A megmérettetésre meghívást kapott az összes hazai kicsi és nagy gyártó, most kihirdették a végeredményt – olvasható a startlap.hu-n. Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gyulai Kézműves Cukrászda Forralt boros szaloncukra végzett, amit budapesti boltjukban is megtalálnak majd az érdeklődők. A második helyen a balatongyöröki Promenád Kávéház “Frizzy” mogyorós-robbanócukorkás szaloncukra végzett, míg a harmadik helyen idén harmadik alkalommal is a […]

todaynovember 28, 2022 19

Események

Több helyen is várják a cipősdobozokat Pécsen

Karácsony közeledtével sok egyesület és szervezet kezd cipősdoboz-ajándék gyűjtésbe a rászoruló gyerekek számára. A Zsolnay Örökségkezelő két helyszínnel is csatlakozott az adománygyűjtéshez, míg a megyei önkormányzat a Megyeházán várja a felajánlásokat. A ZSÖK gyűjtőpontjain cipősdobozba csomagolt új vagy megunt, de jó állapotú játékokat, könyveket várnak november 25. és december 18. között: az egyik helyszín az Ókeresztény Mauzóleum (csütörtök–vasárnap: 10.00–16.45), a másik a Művészetek és Irodalom Háza (hétfő–péntek: 9:00–17:00). A dobozba […]

todaynovember 28, 2022 4

Események

Idén is megnyitja kapuit a vörsi betlehem

Idén 74. alkalommal építik meg Európa legnagyobb templomban felállított betlehemét. November 14-én, két héttel a nyitás előtt kezdték meg a vörsi önkéntesek a látogatók tízezreit vonzó bibliai alkotást elkészíteni. Az 1948 óta minden évben megépített mű 60 m2 alapterületen mutatja be Jézus születését – közölte a vörsi önkormányzat. Simon György, a betlehem főszervezője elmondta, hogy évről évre más formában építik fel a vörsi betlehemet, hogy mindig újat tudjanak mutatni a […]

todaynovember 27, 2022 7

0%