Híreinkből

Megkezdte munkáját a balatoni strandokon az elsősegélynyújtó szolgálat

todayjúlius 18, 2022 1

Háttér
share close

Idén 13 Balaton-parti település 19 strandján gondoskodnak a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt önkéntesei a strandolók biztonságáról a szezon végéig – tudhatjuk meg a vital.hu cikkéből. A programban idén is több mint 300 fiatal önkéntes vesz részt, a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el az érintett strandokon minden nap 10 és 18 óra között.  A szolgálat központja a Balaton északi partján Balatonakali, a déli partján Balatonszárszó, onnan indulnak a fiatalok naponta, a szezon végéig.

Written by: Lázár Csaba

Rate it

Előző bejegyzés

Híreinkből

Felkutatták a Zrínyi korából származó recepteket

Közös, határon átnyúló projektet valósít meg a Tenkes Csárda a horvát Malo Selo (Buje) étteremmel. A Tourex elnevezésű projekt keretében egy Zrínyi korabeli ételeket összegyűjtő szakácskönyv is készült, amelyből a Tenkes Csárda szakácsai főztek, és a nyílt nap vendégei meg is kóstolhatták ezeket a régi hagyományokra épülő fogásokat. A projekt részeként elkészült tanulmány nagyon sok tekintetben gyökerezik a 17. századi szakácskönyvvel, a heteken belül megjelenő szakácskönyvben ugyanakkor inkább a modernebb receptek […]

todayjúlius 18, 2022

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá

Az Ön e-mail címe nem lesz közzétéve. A kötelező mezők csillaggal jelöltek


0%