Archívum

Jankai Béla a filmes karrierben is lát fantáziát

todayszeptember 12, 2022 13

Háttér
share close

Lantai Tamás „Mex” Jankai Bélával beszélgetett, aki a Triász és a B52 zenekarokból is ismert.

 

Jankai Béla karrierje már fiatalon elindult, 5 éves korában zongora mögé ült és egy évvel később már a Für Elise-t játszotta. 1981-ben alakult Prognózis billentyűse és zeneszerzője lett,  mindössze alig húsz évesen.

A zenekar feloszlása után stúdiótechnikával kezdett el foglalkozni és hangmérnöknek állt. Hamar rájött, hogy ez még nem az igazi, de már közel áll hozzá, így külföldi vendéglátós tapasztalat után 1990-ben megalapította a saját stúdióját, a Jankai Stúdiót ami a mai napig működik.

Már több mint 120 hanglemezhez fűződik az Ő neve valamilyen szinten, amikben akár zeneszerzőként, akár hangmérnökként, vagy hangszeresként vett részt. A teljesség igénye nélkül dolgozott együtt már a Dinamittal, Fenyő Miklóssal, a Pa-dö-dövel, Zámbó Jimmyvel, Vikidál Gyulával és még sok más zenei közegben is mozgó emberrel.

Karrierje nemcsak hazai vizeken mozog. Munkálkodott már együtt Joe Zavinul-lal, Chris Normannal, Demis Roussosal és Rick Wackeman-nal is. A világ egyik legnagyobb hangszergyártó cégének is a Korg-gal is.

2005 és 2013 között a népszerű Omega együttes koncertjein is közreműködött, jelenleg pedig a B52 és a Triász zenekarokban játszik, mellette pedig a filmes bizniszbe vágott.

Érdekel jelenleg mi a helyzet Jankai Bélával és, hogy milyen filmen dolgozik? Hallgasd meg az interjút kedden 8:30-tól élőben, utána pedig a lenti youtube csatornán!

Written by: Mészáros Ilona

Rate it

Előző bejegyzés

mobilozás

Híreinkből

Tízből csak négy szülő aggódik a gyermek mobilozás miatt

Egy reprezentatív kutatás szerint tízből négy szülő aggódik, hogy a mobilozás egyértelmű előnyei mellett ezzel olyan eszközt ad a gyerek kezébe, amin esetlegesen túl sok időt tölt. A “digitalizáció vonatára” átlagosan 10-11 éves korig minden gyerek felszáll, ekkorra szinte minden gyerek használ valamilyen eszközt; okostelefont, okosórát, tabletet – úgy tűnik, eddig van ideje a szülőknek okosan bevezetni a gyerekeket a digitális világba. Érdemes megnézni, mikor és miért érzi a szülő, […]

todayszeptember 12, 2022 2


0%