Archívum

Feltámad a Griff zenekar!

todayoktóber 6, 2022 25

Háttér
share close

Van még ott parázs, ahol egykor szikra volt! Visszatér – reméljük végleg -a legendás Griff zenekar! Minden kezdet nehéz, így egy kis biográfiával repüljünk az időben kicsit több mint harminc esztendőt.

 

1989-ben alakult meg az első formáció: Czverencz Ákos gitáros a VM Band-ből, Vertig József énekes a Tátrai Bandből, Zsoldos Tamás basszusgitáros a Barbaróból, Galántai Zsolt dobos az Ossian együttesből, Ballasi István gitáros a D-nap zenekarból és Jülek Károly “Dinó” billentyűs a D-nap zenekarból. Ebben az évben megjelent az első, “Ezer szent ígéret” című lemez a Hungaroton gondozásában és a “Más nem jutott” című dalból videoklip is készült. Viszt György grafikus művész ceruzájából valósult meg a mindenki által jól ismert, szárnyakban kezdődő és végződő Griff embléma.

Az országos turné sajnos megszakadt Vertig József tragikus autóbalesete miatt.

1990-ben a turné folytatódni tudott. Vertig József helyét Rudán Joe vette át. A basszusgitáros Fábián Zoltán lett, aki két nap alatt tanulta meg a koncertanyagot. Galántai Zsolt dobos székét Gáspár János “Gazsi” a Stressz együttesből foglalta el. Fábián Zoltán napjainkig is dicsérhető tevékenysége, hogy informatikai pedagógus lévén közel húsz évig gondozott egy weboldalt, mely a Griff dalait az érdeklődők számára továbbra is hallhatóvá, láthatóvá tette, így a Griff híre eljutott a határon túli rajongókhoz is pl.: környező országokon kívül, Svájc, Belgium, Hollandia stb.

1991-ben jelent meg a Live lemez és turnézni indultak Tagok: Czverencz Ákos gitáros, Mischl Róbert énekes, Petrás János basszusgitáros, Gáspár János “Gazsi” dobos, Hrutka Róbert gitáros és Kovács Tamás billentyűs felállással.

Az országos Live turné záró koncertjét a Petőfi Csarnokban rendezték teltházzal, ahol tisztességgel megemlékeztek Vertig Józsefre.

1992-től napjainkig a Live formáció feloszlott, a tagok később más zenekarokban folytatták és folytatják jelenleg is zenei munkásságukat. Az újonnan bejött zenei műfajok, gépzenék tombolása a Griff tovább gondolását megkérdőjelezte.

2000-ben megalakult a napjainkban divatos tribute együttesek között a Griff Forever zenekar is, és máig fenntartotta kisebb-nagyobb klubokban a Griff életérzést. A zenekar főbb tagjai Maurer Judit “Judy” énekes és háziasszony, valamint mindenkori balkeze, Tomi a „Görög” – Lárva, a basszusgitáros. Köszönjük a Griff életben tartását!

2008-ban a két ős-Griffes Czverencz Ákos és Jülek Károly “Dinó” megérezve a rock újraéledését világszerte, leporolták a régi dalokat és modern hangzású számok írása mellett új tagok után néztek. Választás telitalálat volt – Tóth Attila énekes (Társulat, István a Király rockopera Tordája) Magyarország egyik legnagyobb rock hangja és  Jülek Erik került a dobszékbe.

2009-ben a tagok alakulása Tóth “Torda” Attila ének, Jülek “Dino” Károly billentyűs, hangszerek és vokál, Jülek “Tomi” Tamás szóló gitár és vokál, Solti “Franky” Ferenc basszusgitárt vett a kezébe vokálozás mellett és Jülek Erik verte a dobokon az ütemet. Sajnos ez a formáció is feloszlott, mivel az énekes Tóth Attila megvált a Griff-től és a Pokolgép zenekarba igazolt át!

Tíz esztendő után 2019 januárjában Mészáros Tibor a Griff menedzsere elkezdte Dinót zaklatni;“ Támasszuk fel újra a Griff zenekart!“ Egy év keresés után megtalálták a zenészeket. 2020 március 04-én megfelelő alkalom adódott a bemutatkozásra. Három nap alatt összeállt, az alkalmi fellépést Demeter Gyuri barátjuk megsegítésére szervezett koncertre a megboldogult Route66-ban.

2020-ban Jülek “Dino” ismét feltámasztja hamvaiból a legendás Griff zenekart! Tagok ekkor Ráduly Levente: ének Jülek “Dino” Károly: billentyűs és hangszerek, Jülek Tamás: gitár, Tost-Nagy Péter: gitár, Éber Tamás: basszusgitár és Koszta János: dobok. Sajnos csak 2020 márciusától 2021 júliusáig működött ebben a formában a zenekar a koronavírus és az ezzel kapcsolatos oltás mizéria miatt feloszlott.

2021-ben Megjelent a Griff Feltámadás című lemeze az E-music Records jóvoltából. A karantén és a gondok nem csökkentik az album frissességét. A rockzene reneszánszát látjuk és ebbe a Griff tökéletesen beleillik.

Jelenlegi felállás:
Jülek Károly “Dinó”-billentyű
Jülek Tamás – gitár
Jülek Erik – dob
Solti Ferenc “Franky” – basszus gitár
Nachladal István “Nahi” – ének
Álandó meghívott vendég tagunk; Demeter György – ének és vokál
Stúdió tagunk, de bármikor szívesen látjuk; Temesi Bertalan – basszus gitár

Zenéről beszélni vagy írni nem könnyű és nem is fontos. Szóljon itt pár szám! Dicsérjék ők a Griff zenekart!
Hivatalos Youtube csatorna
Más nem jutott, Megrögzött álmodozó,

 

Written by: Mészáros Ilona

Rate it

Előző bejegyzés

egyiptom

Híreinkből

Több ezer éve érintetlen szarkofágra bukkantak a régészek Egyiptomban

Majdnem egy évvel ezelőtt komoly felfedezést tettek a régészek Egyiptomban. Megtalálták Ptahemwia sírját, akiről úgy tartják, II. Ramszesz fáraó írnoka volt, és ő vezette a kincstárat is. Most újra nagy bejelentést tettek a kutatók: megtalálták a szarkofágját is, ráadásul érintetlenül. A The Guardian beszámolója szerint a szakemberek álomfelfedezésként aposztrofálják a találatot. A hatalmas gránitkoporsót Ptahemwiának szentelt feliratok borítják. A szarkofágot Szakkarában, az ősi nekropoliszban, Kairótól mintegy nagyjából harminc kilométerre délre fedezték […]

todayoktóber 6, 2022 7


0%