Híreinkből

Döntött a pécsi önkormányzat a város új szlogenjéről

todayjúnius 3, 2022 6

Háttér
share close


A város közösségének bevonásával döntött a pécsi önkormányzat a város új szlogenjéről, amely a következő lesz: Pécs – Mediterrán szerelem – közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata kedden az MTI-vel. A helyhatóság közleményében felidézték: még februárban hirdettek szlogenpályázatot. A beérkezett ötletekből egy szakmai zsűri választotta ki azt a három nyertes szlogent, amelyet azután online szavazásra bocsátottak.
A voksolás a napokban zárult le. A több mint kétezer szavazat mintegy hatvan százaléka a “Pécs – Mediterrán szerelem”, harmada a “Pécs – Évezredek pezsgése”, öt százaléka pedig a “Pécs – A megnyerő város” szlogenre érkezett.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a szavazás eredményeként a város arculatának megújítása is elindulhat, azt a helyiekkel közösen tervezik megvalósítani.

Written by: admin

Rate it

Előző bejegyzés

Híreinkből

Második lett a NASA kisgépes versenyén a magyar vízszimatoló

A Puli Space Technologies magyar űrtechnológiai cég elnyerte a NASA „Honey, I Shrunk the NASA Payload” („Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét”) versenyének második helyezését – írta a Telex a magyar cég közleménye alapján. Az első kör eredményét még 2020 nyarán hirdették ki, a Puli akkor fődíjat nyert a Holdi Vízszimatolóval (Puli Lunar Water Snooper). A holdi erőforrások felderítésére alkalmas eszközök kategóriájában egyedül a Vízszimatoló jutott el a megvalósítás fázisáig. A Puli Holdi Vízszimatoló egy alig 40 dekás detektor, ami […]

todayjúnius 2, 2022 8


0%