Listeners:
Top listeners:
Mex Rádió A kedvenc rádióm!
Mex Mulatós Mulatós csatorna
Mex KPOP KPOP csatorna
Csütörtököt mondunk Eszlári A. Lászlóval - Szeptember 21. Csütörtököt mondunk Eszlári A. Lászlóval - Szeptember 21.
Két patacsi lakos kezdeményezésére gyűjtenek a városrész lakói és persze más, a károsultaknak segíteni vágyó pécsiek azoknak, akiknek az augusztus 18-ai óriási tűzben érintett volt az ingatlanjuk vagy a telkük. Tímárné Réti Tímea keresett meg azzal, hogy segítsünk az erdőtűz károsultjainak, én pedig gondolkodás nélkül mellé álltam. Facebook-csoportot hoztam létre segítség a patacsi károsultaknak néven, amiben felajánlásokat várunk, de felvettük a kapcsolatot a pécsi önkormányzattal is, illetve lakossági fórumot szerveztünk. Minden károsulttal beszélünk, folyamatosan nyomon követjük az igényeiket. Tárgyi adományokkal máris foglalkozunk, a pénzbeli támogatás rendjét pedig ugyan még nem sikerült kialakítani, de remélhetőleg hamarosan közvetlenül lehet utalni a bajbajutottaknak. Közel négyszázan csatlakoztak eddig a közösséghez, szerintem ez az összefogás jó példa lehet minden város számára – tudta meg a pecsma.hu Buczko Rolandtól.
Written by: petomi_superuser
Post comments (0)