Listeners:
Top listeners:
Mex Rádió A kedvenc rádióm!
Mex Mulatós Mulatós csatorna
Mex KPOP KPOP csatorna
Csütörtököt mondunk Eszlári A. Lászlóval - Szeptember 21. Csütörtököt mondunk Eszlári A. Lászlóval - Szeptember 21.
A futók számára feledhetetlen élményt garantálnak a szervezők, hiszen a verseny során a Duna alatt, mellett és fölötte is elhaladnak, csodás zöldövezetben, valamint a Dunakanyar legszebb történelmi-szakrális helyszínein egyaránt. Így látható lesz a táv teljesítése közben többek között az Esztergomi Bazilika, hazánkat Szlovákiával összekötő párkányi Duna-híd, a Börzsöny panorámája, valamint többek között a Visegrádi Fellegvár is.
A futóverseny a Dunakanyar bal és jobb partján lévő településeket fogja össze. A versenyt 2023. szeptember 2-án, már hagyományosan a harmadik alkalommal rendezik meg, melynek célja egy olyan ultrafutó verseny távjának felépítése a Dunakanyar szívében, mely minden évben bemutathatja a tájegység – és az érintett felvidéki területek lenyűgöző panorámáját, szépségét és tömegeket inspirálhat a táv megtételére.
Written by: Lázár Csaba
Élő műsor Meggyesi Márkkal / Csillagkölyökkel minden hétköznap!
close