Listeners:
Top listeners:
Mex Rádió A kedvenc rádióm!
Mex Mulatós Mulatós csatorna
Mex KPOP KPOP csatorna
Csütörtököt mondunk Eszlári A. Lászlóval - Szeptember 21. Csütörtököt mondunk Eszlári A. Lászlóval - Szeptember 21.
Mint Rudolf Péter igazgató a társulati üléssel egybekötött keddi évadnyitó sajtótájékoztatón kiemelte, minden premiert meg fognak tartani, ehhez azonban kompromisszumokra lesz szükség, és ahol csak lehet, spórolni kell. Mint az MTI idézi, az új évadtól több népszerű előadást – köztük A padlás, A dzsungel könyve és A Pál utcai fiúk című produkciót – is kettőzött szereposztásban láthat majd a közönség. A Vígszínházban már elkezdődtek az első idei bemutató, A kastély próbái, amelynek bemutatója október 8-án lesz. A Pesti Színházban október 22-én mutatják be Nick Payne Inkognitó című darabját, amelyet Szőcs Artur állít színpadra. A Vígszínház nagyszínpadán december 9-én Rudolf Péter rendezésében mutatják be a Szeget szeggelt, Shakespeare utolsó vígjátékát.
Written by: petomi_superuser