A weboldalon sütiket használunk a jobb felhasználói élmény érdekében.
Listeners:
Top listeners:
Mex Rádió A kedvenc rádióm!
Mex Mulatós Mulatós csatorna
Mex Retro Mex Retro csatorna
Mex Rock Mex Rock csatorna
Mex KPOP KPOP csatorna
Magyar Evő Versenyzők Szövetsége interjú sorozat 1. rész Magyar Evő Versenyzők Szövetsége interjú sorozat 1. rész
Jankai Béla karrierje már fiatalon elindult, 5 éves korában zongora mögé ült és egy évvel később már a Für Elise-t játszotta. 1981-ben alakult Prognózis billentyűse és zeneszerzője lett, mindössze alig húsz évesen.
A zenekar feloszlása után stúdiótechnikával kezdett el foglalkozni és hangmérnöknek állt. Hamar rájött, hogy ez még nem az igazi, de már közel áll hozzá, így külföldi vendéglátós tapasztalat után 1990-ben megalapította a saját stúdióját, a Jankai Stúdiót ami a mai napig működik.
Már több mint 120 hanglemezhez fűződik az Ő neve valamilyen szinten, amikben akár zeneszerzőként, akár hangmérnökként, vagy hangszeresként vett részt. A teljesség igénye nélkül dolgozott együtt már a Dinamittal, Fenyő Miklóssal, a Pa-dö-dövel, Zámbó Jimmyvel, Vikidál Gyulával és még sok más zenei közegben is mozgó emberrel.
Karrierje nemcsak hazai vizeken mozog. Munkálkodott már együtt Joe Zavinul-lal, Chris Normannal, Demis Roussosal és Rick Wackeman-nal is. A világ egyik legnagyobb hangszergyártó cégének is a Korg-gal is.
2005 és 2013 között a népszerű Omega együttes koncertjein is közreműködött, jelenleg pedig a B52 és a Triász zenekarokban játszik, mellette pedig a filmes bizniszbe vágott.
Érdekel jelenleg mi a helyzet Jankai Bélával és, hogy milyen filmen dolgozik? Hallgasd meg az interjút kedden 8:30-tól élőben, utána pedig a lenti youtube csatornán!
Written by: Lantai Tamás
Stars on 45 - DJ.DANCEMAN műsora
closeA weboldalon sütiket használunk a jobb felhasználói élmény érdekében.
A weboldal működéséhez elengedhetetlen sütik az oldal használatához szükségesek.
Nem opcionális.
Google Analytics és Search Console sütik, melyek a látogatásokról adnak számunkra fontos információkat.
Nem opcionális.