Archívum

Olcsóbb, de személyesebb ajándékkal készülnek a magyarok karácsonyra

todaynovember 24, 2022 9

Háttér
share close

Idéljünztárcánkat drága meglepetésektől

Az infláció mostanra az élet összes területére begyűtt, gyakorlatilag mindenért bbet kell fizetni nztáraknál, mint ny nappal ezelőtt. karácsony zeledtével lassan berobban az ajándékvárlási szezon, de azt most tni, hogy bbsékevesebb ha bb elv alapjálasztja majd ki meglepetéseket szeretteinek. Idéelőrbe kerülhetnek az ár-értéarányban kimagasló, egyedi ajándéktárgyak, feliratozott termékek, melyekkel szívhez szóló, öemléket lehet ajándékozni.

Addig nyújtózkodj, amítakaród ér, tartja gi mondás, ami sokak fejében ott motoszkálhat az adventi időszak kezdetén. világban zajló negatígazdasági folyamatokat az átlagemberek is saján érzik, nem ritka, hogy egyik naprósikra drágul jelentősen egy-egy termék, miközben rlóerő nem feltétlen vekszik ilyen ütemben.

Czaga Zsolt, LOLmarkt ügyvezető-tulajdonosa arróbeszélt, rakozásaik szerint az emberek me tszer is meg fogja gondolni, hogy milyen értékben rol majd hozzátartozóinak ajándékot, érhatóan minőis minden korábbináfontosabb szempont lesz majd ntémeghozatalában.

ldaként említett egy zvélemény-kutatáis, ahol kiderült, az olvasózel fele személyenként kevesebb, mint ezer forintot tervez lteni ajándékokra, écsak minden tizedik laszadó voksolt úgy, hogy fejenként 20 ezer forintnáis nagyobb értékű rgyat, élményt ajándékoz karácsonykor szeretteinek.

Idétalámindenki jobban belegondol majd, milyen értékkel az ajándék, amit családtagjainknak adunk. Amikor egy gyermek rajzol szüleinek egy pet, az ugyan soknak csak egy firkának nhet, de az édesanyának éaz édesapának világot jelentheti, hiszen benne van gyermek minden szeretete. Ez gondolatisápedig nehéidőben nagyobb hangsúlyt kaphat akkor is, amikor felnőtt felnőttnek ajándékoz valamit” – magyarázta az országszerte 12 üzlettel rendelkező ajándékbolt zat vezetője.

Czaga Zsolt beszélt arróis, karácsony szeretet ünnepe, aminek egyébként sem feltétlen arrókellene szólnia, hogy egymásra licitálva ki tudja legdrább ajándékot venni szerelmének, szüleinek, gyermekeinek. Az átgondolatlan lköltekezésnek pedig most gazdasági lsávethet get. Szerinte 2022-ben előrbe kerülhetnek nztárcabarát, gis sokkal személyesebb ajándéktárgyak, amik öemlékként szolgámajd azok szára, akik ezeket kapják.

Ilyenek LOLmarkt webshopos latában található vicces, feliratos k, pulóverek, vagy az üzleteiben szülő egyedi nyképes grék, egérpadok észpárnáis, amik olyan értéket pviselnek, amit nem lehet kifejezni nzben, gis nagyobb boldogságot okoznak, mint egy bb százezer forintos luxuscikk. Czaga Zsolt elmondta, az akál óra alatt elkészülő ajándéktárgyakkal arra is szeretnéfelhívni figyelmet, hogy mennyire fontosak rsas kapcsolatok, éhogy az egymáiránt érzett szeretet lküadhatunk rmilyen meglepetést, az erejéveszti.

Written by: Mészáros Ilona

Rate it

Előző bejegyzés

Archívum

Új magyar webalkalmazás segít összehozni a cégeket és a szabadúszókat

Fűnyírástól programozásig bármiből kereshetünk plusz pénzt A jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben a munkaerő felvétele és megtartása már jócskán túlmutat a HR hatáskörén. Mindenki többre, izgalmasabbra vágyik, így a munkáltatóknak muszáj új módszereket bevetniük, ha értékes munkaerőt szeretnének. De milyen lehetőségeik vannak? Új generáció, új igények A Z és Y generációelvárásai az álláskeresés során már teljesen mások, mint idősebb társaiknál. A leggyakrabban felmerülő igényeik például a versenyképes, "európai" fizetés, a rugalmas időbeosztás, a kreatív munkavégzés, a rendszeres és hasznos visszajelzések, a munka és a magánélet egyensúlya, illetve a fejlődési lehetőség. Perle Judit cégvezető, a SuperPower alapítója és ötletgazdája 16 éves cégvezetői tapasztalattal a háta mögött úgy gondolja, hogy ha a vállalkozások nem újítanak a gondolkozásukon, a fiatalok kevésbé maradnak hűségesek hozzájuk. “Kikerült a munkaerőpiacra egy olyan generáció, akik profin kezelik az okos eszközöket. Teljesen másképp kommunikálnak, mint például a szüleik, amikor ők dolgozni kezdtek. Az új generáció nem szeretne a klasszikus, nyolctól négyig tartó munkarendben dolgozni, vagy műszakos beosztásokat vállalni, inkább egy pörgősebb, izgalmasabb életre vágynak. Ezért is gondolom, hogy a jövőben a feladatok kiszervezése hasznosabbnak bizonyulna. Egyre vonzóbb a szabadúszó életforma, melynek legnagyobb előnye, hogy ott dolgozol, ahol akarsz. Ez a cégek számára is egy hatékony megoldás költségben, időben, és eredményben is, a munkavállaló pedig több fajta munkakörre is szert tehet, ezáltal fejlődhet.” - mondja Perle Judit. A papír helyett fontosabb a megbízhatóság A cégvezető a hozzáértést, a tehetséget, és a szuperképességeket hasznosabbnak véli, mint bármely végzettséget igazolóbizonyítványt, szerinte ugyanis hiába van valakinek több diplomája, ha nem ért az adott munkakörhöz, illetve nincs meg benne a kellő motiváció és elhivatottság a vállalat iránt. “Több cégvezetővel is egyetértettünk abban, hogy egyre nehezebb megbízható, hosszú távon is foglalkoztatható beosztottat találni, akire lehet építeni, aki teljes bedobással dolgozik. A mai kor nagy kihívása, hogy meg tudjuk szólítani az embereket, hogy a munkakörök számukra is vonzóak legyenek. A munkanélküliségi adatokat figyelembe véve Európában, egyre szembetűnőbb, hogy a 25 év alatti fiatalok száma folyamatosan növekszik. Véleményem szerint ebből nem feltétlenül kell arra következtetnünk, hogy ők nem akarnak dolgozni, hanem ők már nem úgy akarnak dolgozni, mint az előző generáció. Az emberek szeretnének több szabadidőt, lehetőséget, hogy olyan dolgokkal is foglalkozhassak, melyek boldogabbá teszik őket. Nagy probléma manapság, hogy az emberek nem tudnak elköteleződni, igénylik a változatosságot, nem szeretik az alá-fölé rendeltségi viszonyokat. A világ változik, ahogy az igények is, ebben szeretnék segíteni az általam megtervezett alkalmazással. A jelenlegi válság is át fogja rendeznia munkaerőpiacot, új megoldásokra lesz szükség, hogy a cégek életben tudjanak maradni, valamint elképzelhető, hogy a magánemberek hozzáállása is megváltozik a munkához, így sokan vállalnának majd másodállást, vagy keresnek lehetőséget arra, hogy kiegészítsék a jövedelmüket.” Temérdek munkalehetőség néhány kattintással Perle Judit sokat gondolkozott a megoldáson, majd két év tesztidőszak után útjára indította a SuperPower nevezetű projektjét. Weboldal és applikáció egyben, ahol a munkakeresők, miután létrehozták a saját profiljukat, böngészhetnek a különböző lehetőségek között a fűnyírástól egészen a programozásig. Térképen láthatják a körülöttük lévő megoldandó feladatokat, és lehetőség van számos szűrő beállítására. A regisztráció a munkavállalóknak ingyenes, a vállalkozásoknak pedig egy hónapos ingyenes tesztidőszak biztosított. “Ez az első olyan alkalmazás Magyarországon, mely összeköti a szabadúszókat és a cégeket. A munkavállalók temérdek változatos lehetőség közül válogathatnak, fejlődhetnek, nem kell elköteleződniük, a cégek pedig új tehetségeket ismerhetnek meg. Közösen építik egymást. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy vállalkozások külső segítséggel oldják meg a náluk jelentkező feladatokat olyan munkavállalókkal, akik az adott feladathoz megfelelő tehetséggel és szorgalommal rendelkeznek, legyen szó kisebb megbízásokról vagy nagyobb projektekről, egyszeri vagy visszatérő alkalmakról. Nálunk mindenki megtalálja a számára ideális és célravezető megoldást, közvetítői jutalékok nélkül. Rövid regisztrációt követően a vállalkozások feltölthetik a weboldalra a megoldásra váró feladataikat, projektjeiket, vagy akár a hosszú távra szóló szabad pozícióikat, a munkavállalóknak pedig csak az a dolguk, hogy böngésszenek a lehetőségek között. Fontos információ még, hogy az elvégzett munka után jár a fizetség, ami a cégeknek is jó költségek és hatékonyság tekintetében, valamint a munkavállalókat is ösztönzi a munka tökéletes elvégzésére, így nem lehetnek fél vagy rossz megoldások.”- részletezi a szakember, majd azt is kifejtette, hogy a külföldi lehetőségektől sem zárkóznak el, így még több potenciál vár az érdeklődőkre. “Lehetősége van a munkaadóknak egy feladatra komplett csoportok számára is feladni hirdetéseket. Ilyenkor meg kell adnia a munkaadónak, hogy a feladat elvégzésére hány embert vár, és hogy tud-e a munkavállalók elszállásolásában segíteni. Ez jól jöhet például egy építőipari projektben, vagy idénymunkák esetén. Ez egy nemzetközinek szánt projekt. Az internet világában elmosódnak a határok, a fiatalok egyre jobban beszélnek idegen nyelveket, bizonyos régiókon belül a munkaerő is szabadon áramolhat, így ezzel az oldallal és applikációval szeretnék kaput nyitni a külföldi munkavállalás számára is.”

todaynovember 24, 2022 6


0%