Események

Fotókiállítással ünnepli alapításának 45. évfordulóját a pécsi Focus csoport

todayszeptember 15, 2022 5

Háttér
share close

kiállítás

A tárlat szeptember 14-től látogatható a Pécsi Galériában – tájékoztatták a kiállító művészek az MTI-t.   A Borbély Tamás, Harnóczy Örs, Marsalkó Péter fotóművészek és Kálmándy Pap Ferenc fotóművész, az MTI korábbi fotóriportere alkotta csoport közölte: új kiállításukon az utóbbi két évben készült műveiket állítják ki a Pécsi Galériában, Negyvenöt év Focusban címmel.   A csoport az elmúlt évtizedek alatt létrehozott egy következetes, koherens életművet, amely szervesen illeszkedik a magyar kortárs fotóművészet történetébe – írták, hozzátéve, hogy a Focus képeit a felszíntől a mélyebb rétegek felé hatoló, szinte filozofikus látásmód jellemzi. Tájékoztatásuk szerint 45 éves működésük alatt számtalan kiállítást tartottak és több könyvet is megjelentettek, 2015-ben elnyerték a fotóskönyvek rangos elismerését, a Gera Mihály-díjat.

Fotó: Freepik

Written by: Lázár Csaba

Rate it

Előző bejegyzés

Archívum

Ambrus Rita – “Egyértelműen zene folyik az ereimben”

Ambrus Rita neve sokak számára ismerős lehet a Megasztár című tehetségkutatóból. Ritában viszont sok minden más is lakozik, mintsem egy ilyen címke. Lantai Tamás „Mex” beszélget vele a tanításról, a zenéről, a tudatosságról, mélységekről és magasságokról. Rita igyekszik helyt állni énekesnőként és tanárnőként is, mivel mindkettő fontos számára sikeresen ugorja meg ezt az akadályt is. „Amikor tanítod akkor nagyon sokat tudsz te is abból tanulni, hogy valójában ez tényleg miről […]

todayszeptember 15, 2022 6


0%