Rivalda

48 Találatok / Oldal 1 / 6

Háttér
Woody Allen

Híreinkből

Woody Allen bejelentette: nem csinál több filmet

Az amerikai filmrendező utolsó, 50. filmjét Párizsban készíti. A híres amerikai filmrendező, Woody Allen a La Vanguardia című spanyol napilapnak adott exkluzív interjúban bejelentette, hogy nem készít több filmet, helyette arra készül, hogy megírja első regényét. Woody Allen arra számít, hogy a regényben is megjelenik az a fajta humor, amely alkotóként jellemzi őt, de nem feltétlenül: „Ha lenne egy nagyon komoly ötletem, nem haboznék megcsinálni azt, amit egyes, úgynevezett komoly […]

todayszeptember 22, 2022 1

George Clooney

Híreinkből

Filmes középiskolát alapított George Clooney

Az ET magazin munkatársa, Cassie DiLaura a napokban készített interjút a színésszel, aki elmondta, hogy szívügye egy oktatási intézmény létrehozása, amelyet ő maga vezet – írta meg a mafab.hu. Az Edward R. Roybal Learning Centerben működő iskola célja, hogy olyan, alulreprezentált háttérrel rendelkező diákokat foglalkoztasson, akiknek nincs lehetősége arra, hogy szakmai körökben mozoghasson. Bár George Clooney nem vállal teljes munkaidős tanári feladatot az iskolában, elmondása szerint a diákok rendelkezésére fog […]

todayszeptember 18, 2022 4

vígszínház

Események

Elindult a Vígszínház 2022/23-as évada

Mint Rudolf Péter igazgató a társulati üléssel egybekötött keddi évadnyitó sajtótájékoztatón kiemelte, minden premiert meg fognak tartani, ehhez azonban kompromisszumokra lesz szükség, és ahol csak lehet, spórolni kell.   Mint az MTI idézi, az új évadtól több népszerű előadást - köztük A padlás, A dzsungel könyve és A Pál utcai fiúk című produkciót - is kettőzött szereposztásban láthat majd a közönség.   A Vígszínházban már elkezdődtek az első idei bemutató, A kastély próbái, […]

todayszeptember 17, 2022 4

Kulka János

Híreinkből

Kulka János újra énekel, új lemeze is megjelenik nemsokára

A képen középen látható Tariska Szabi örök harcostársammal írtunk egy lemezt a képen jobbra látható Kulka Jánosnak. Az a címe hogy Pálmaszív, ami az ünneplős tortán is olvasható. Hét évig készült, mint a mesében, és pontosan egy hónap múlva, október 7-én jelenik meg – írja a Facebookon Tövisházi Ambrus dalszerző, akit legtöbben az Eric Sumo Bandből ismerhetnek. Tövisházi és Tariska 2015-ben el is kezdett dalokat írni Kulka Jánosnak, a 2016-os […]

todayszeptember 14, 2022 13

Események

Kaposvárra érkezik “Az élet iskolája” című előadássorozat

Négy híresség is a somogyi megyeszékhelyen tart majd előadást olyan témákról, melyeket nem a tankönyvekből, hanem a saját életükből merítettek. Rubint Réka, Jakupcsek Gabriella, Jáksó László és Demcsák Zsuzsa is a somogyi megyeszékhelyre látogat a közeljövőben. A négy híresség a Dorottya Hotelben fog előadást tartani különböző témákban. Az Élet Iskolája előadássorozat szeptemberben indul, és az év végéig négy tanulságos beszélgetést hallgathat meg a közönség. külön érdekesség, hogy ezen előadók mindnyájan a saját […]

todayszeptember 9, 2022 4

vígszínház

Események

Nyílt nap lesz a Vígszínházban

A programsorozat szeptember 11-én végigkalauzolja a látogatókat a színház ritkán látott helyszínein és alkalmat teremt arra, hogy a közönség kötetlenebb formában találkozzon a művészekkel - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint kiemelik, a Vígnap az idén egy valóban egyszeri és megismételhetetlen programmal kezdődik, a Vígszínház művészei improvizációs előadással készülnek, amelynek házigazdája Rudolf Péter lesz. A Vígnapon a közönség színművészek vezetésével barangolhatja be a színház épületét, Hegyi Barbara, Márkus Luca […]

todayszeptember 9, 2022 8

Archívum

Interjú Varga Istvánnal, a Nyers Séffel

Varga István, a Nyers Séf Nyíregyházán megrendezésre kerül az I. Női Expo és Konferencia, ennek kapcsán beszélgettünk Varga Istvánnal, a nyers séffel. A szeptember 7-én megrendezésre kerülő I. Női Expo és Konferencia számos kecsegtető előadással fog nyitni és remélhetőleg hagyományt teremteni. A nyíregyházai Váci Mihály Kulturális Központ fog helyt adni a rendezvénynek, ami nem mellesleg karbonsemleges lesz. "Amit úgy érnek el, hogy különféle számításokat például ki, mennyi távolságot utazik, a […]

todayszeptember 6, 2022 22

Híreinkből

Október elejéig forog a nagyszabású Semmelweis-film

Javában zajlik "az anyák megmentőjéről", Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású romantikus játékfilm forgatása: a Koltai Lajos rendezésében készülő, Semmelweis című alkotás jeleneteit október elejéig veszik fel Budapesten, többek között a BÁV egykori székházában, amely a bécsi központi klinika helyszínét adja. A Semmelweis című film története 1847-48-as eseményekre koncentrál, Semmelweis ekkor fedezi fel a gyermekágyi láz okát és ellenszerét. A történelem egyik legnagyobb jelentőségű orvostudományi felfedezéséről szóló film története Bécsben és Budapesten […]

todayszeptember 2, 2022 7

Híreinkből

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Csiky Gergely Színház

A nyár lehetőséget adott a pihenésre, ugyanakkor a társulat több meghívást is kapott, így országszerte különböző fesztiválokon találkozhattak a színházbarátok a Csiky előadásaival, (Szigligeten a Szigligeti Várudvarban, Balatonbogláron a Kultkikötőben, Tihanyban a Tihanyi Szabadtéri Játékokon, Pécsen a Pécsi Nyári Játékokon, valamint az Örgökatlan Fesztiválon. A teátrum augusztus 1-től új művészeti igazgatóval folytatja tovább a művészeti munkát, dr. Fülöp Péter a színház igazgatója Mészáros Tibort színész, rendezőt bízta meg. A színház […]

todayaugusztus 30, 2022 2

0%